Prológus

Sietősen lépkedtem a kihalt utcán. Magassarkú cipőm kopogását visszaverték a betonházak falai. A város egyik elhagyatott részén keresztül tartottam hazafelé; nem sokkal múlhatott éjfél. Nem igazán kedveltem a környéket, de egy közeli szórakozóhely volt Shannon kedvence.

 A kora tavaszi, hideg fuvallat végigfutott az utcán. Összébb húztam magamon a kabátom, és megszaporáztam lépteimet. Valaki követ. Az érzés kellemetlen nyomot hagyott maga után a gondolataimban, és nem hagyott nyugodni. A vállam fölött a hátam mögé pillantottam, de csak egy újság kitépett lapja hánykódott a koszos úton. Csikkek halmaza díszítette a kukák környékét, széttört borosüvegek szilánkjai verték vissza a hold fényét.

Hirtelen egy autó motorjának hangja törte meg a csendet. Fényszórói megvilágították az előtte fekvő úttestet. Leszegtem a fejem. Nem akartam feltűnő látványt nyújtani, ahogy egyedül sétálok az utcán. A kocsi megállt mellettem. Meghűlt az ereimben a vér. Egy férfi pattant ki a vezetőülésről, és egyenesen felém vette az irányt. Fuss! Egy tompa hang szólalt meg a fejemben, de a testem teljesen lefagyott. Pánikba estem. A következő pillanatban éles fájdalmat éreztem a tarkómon, majd minden elsötétült körülöttem.

Egy szobában tértem magamhoz. A falakról szinte már teljesen lekopott a festék, a sárga máz csak darabokban volt felfedezhető itt-ott. A padlón apró vakolatdarabkák fetrengtek, a sarkokban vastag rétegben állt a pókháló. Az egyetlen fényforrásként egy pislákoló lámpa szolgált az éjjeliszekrényen. Se egy ablak, se egy villany.

Egy ágyon feküdtem. A matrac rugói már rég felmondhatták a szolgálatot és most nyikorogtak minden mozdulatomnál. Mikor megpróbáltam felkelni, éles fájdalom hasított a fejembe, ám így is ülésbe tornáztam magam. Halántékomat masszírozva kutattam valamilyen magyarázat után, hogy miért ébredtem itt, de csak zavaros emlékképek sora ugrott be. Ennyit azért nem ittam!

- Azt hittem már soha nem fogsz felébredni – hallottam egy mély hangot magam mögül. Fájdalom ide vagy oda, felpattantam és megfordultam. A mozdulatsor után a kín a kétszeresére nőtt, de mikor megláttam a velem szemben álló férfit, kiszaladt a vér az arcomból.

Egy fejjel magasabb volt nálam, az ötvenes évei közepén járhatott, hirtelenkék szeméből sütött a bosszúvágy. Haja rövidre volt nyírva és már teljesen megőszült. Torz vigyor ült ki a képére, mikor észrevette, hogy felismertem. Roger Scott brutálisan meggyilkolta a feleségét, 14 késszúrással végzett vele.

- Nézze – emeltem magam elé a kezem védekezően, mire egy lépéssel közelebb jött – Nem tudom, mit akar tőlem, de…

Mondatomat egy ütéssel fojtotta belém, amely épp a jobb bordáimat érte. Összegörnyedtem a fájdalomtól, de ennyi nem volt elég neki. Belerúgott a térdembe, amitől összeestem. Az oldalam iszonyatosan sajgott, csak reméltem, hogy nem törött el egy bordám sem.

- Az apád mindenféle bűntudat nélkül juttatott diliházba – Egy lépéssel megszüntette a köztünk lévő távot, majd a vállaimnál fogva nekilökött az éjjeliszekrénynek. A tetején álló lámpa imbolygott egy ideig, majd lezuhant és sötétség lepte el a szobát. Az égő szilánkjai szétszóródtak a földön; néhány forró darabja súrolta az alkarom. Forgattam a fejem, de nem láttam semmit. Nem szűrődött be fény, így vakon kezdtem tapogatózni. A férfi bakancsának csikorgó hangja elindult tőlem jobbra, de nem tudom, hová tarthatott. Szedd össze magad! Merre láttál ajtót? 

- Merre vagy? – üvöltötte el magát a pasas, mire önkéntelenül a hang irányába kaptam a fejem. Visszafojtott lélegzettel álltam fel és indultam el lábujjhegyen a szoba másik végébe. Jobb kezemmel benyúltam a pólóm alá, hogy kitapogassam az oldalamat ért sérülést. – Nem kell bujkálni, úgyis megtalállak! – röhögte el magát, majd rácsapott a falra. – Innen nem kerülsz ki élve! Nem tudod, milyen régóta tervezgetem a bosszút a rühes apád ellen. Két évig rohadtam abban a kibaszott intézetben, ugye nem gondoltad, hogy ezt megúszhatjátok? Mind, egytől egyig meg fogtok fizetni az elpocsékolt időmért! És veled kezdem! – nekidöntöttem a fejem a falnak és tehetetlenül küzdöttem a feltőrni készülő könnyeim ellen. Belevájtam a körmöm a tenyerembe, ezzel késztetve magam a sírás abbahagyására.

- Élvezetessé teszed a játékom – szárazon köhögni kezdett és elmozdult a helyéről. Körmeit végighúzta a falon, fülsüketítő zajt keltve. A körmeit felváltotta egy fémes hang a falon, mintha késsel karcolgatná. – Szeretnéd, hogy üzenjek valamit a szüleidnek? Egy utolsó mondat vagy kívánság, amit majd olvasgathatnak a halott lányuk teste mellett? – a tudat, hogy akármelyik pillanatban meghalhatok elviselhetetlenné vált. Megráztam a fejem és letöröltem a könnyeimet. Ez egy pszichopata. 

Elkezdtem balra oldalazni, kihasználva a késcsikorgás keltette zajt. Aprókat léptem, tenyeremet a falon tartva, hogy érezzem, hol az ajtó. Az első pókháló megérintésénél kirázott a hideg, de a többit már figyelembe sem vettem. Mikor a kezem elérte a gombkilincset, fülem nekinyomtam az ajtónak, hátha van odakint még valaki. Az ajtó minden kétséget kizárva az utcára nyílt, így nagy levegőt vettem és elfordítottam a gombot. Az nem engedett, ám kattanó hangja után abbamaradt a kaparászás.

Valami átszelte a levegőt és a kés belefúródott a combomba. A fájdalom egy másodperc alatt átjárta a testem és elborította az agyam. A kezemet magam elé téve rogytam le a padlóra. Hátamat a falnak támasztva ültem fel függőleges helyzetbe és próbáltam kinyújtani a lábam. Akárhogy is akartam, nem tudtam magamban tartani a feltörő üvöltésem, amely a mozdulattal járt, így a hörgő hang erőteljesen robbant ki a tüdőmből.

- Megmondtam, hogy ne próbálkozz – a férfi, aki idő közben úgy látszik idejött, megfogta a kést és kissé elfordította a sebemben. A gyötrelem elviselhetetlenné vált, de sajnos nem volt elég ahhoz, hogy elájuljak. Pedig bármit megtettem volna néhány eszméletlen pillanatért. – Kár, hogy apád nem látja, mit tett a lányával. A munkája biztos mindig fontosabb volt neki, mint a kis kölyke. - fejemet a falnak hajtottam és felnéztem a plafonra és magam elé képzeltem az eget. Az mindig segített megnyugodni, ám ezúttal nem volt elég. A könnyek oldalt végigfolytak az arcomon, kezem ökölbe szorult az testem mellett. – Sírsz? – simította meg az arcom érdes ujjaival, mire elfordítottam a fejem. – Ez olyan aranyos – vette két keze közé az arcom, és végigsimított a járomcsontomon. Még méregetett egy ideig, majd kezeivel áttért a nyakamra. Jobb kezével a falnak nyomott, úgy szorította a torkom, hogy alig kaptam levegőt. Másik kezével kisimított egy tincset az arcomból, majd azzal is elkezdett fojtogatni. Felemeltem a karjaim, hogy ellökjem, de gyér próbálkozásom csak felbőszítette. Kissé maga felé húzta a fejem, majd nekicsapta a falnak. Újabb vakolatdarabok koppanását hallottam a parkettán. A hasogatás visszatért a tarkómba és elhomályosította a látásom.

Néhány perc elteltével lefejtette kezét a torkomról és felállt. A falnak támaszkodva kászálódtam lábra, ám hiba volt. A jobb lábamra nem tudtam súlyt helyezni, az oxigénhiánytól szédültem, így alig bírtam megtartani az egyensúlyom.

- Mit… Mit akar tőlem? – hangom a megszokottnál sokkal rekedtebb és gyengébb volt, szinte suttogásnak hatott.

- Bosszút. Hiszen nincs ennél csodásabb érzés. Mikor az ember elégtételt vesz azért, ami a múltban történt vele. Megtorolja azt, amit elvettek tőle – velem szemben állt, hangja győzelemtől volt ittas. – Egy embernek joga van szabadon élni. És ezt az apád emberek százaitól veszi el. Mégis kicsoda ő, hogy megfosszon minket a szabadságunktól?

- Az apám nem tehet róla, hogy maguk rohadt gyilkosok - sziszegtem dühösen és eltökélten. Ha már úgyis meghalok, legalább nem kell magamban tartanom, amit gondolok. – Ha valaha megtalálják, és garantálom, hogy így lesz, akkor biztos lehet benne, hogy amit velem tett csak töredéke annak, amit maga fog átélni. – folytattam. Minden erőmet összeszedve felemeltem a fejem. Az ökle a következő pillanatban az arcomon csattant, olyan erősen, hogy a fejem hátrahanyatlott.

- Te most fenyegetsz engem? – lépett közelebb – Nevetséges, mit el nem hisztek, ti, fiatalok.

- Nem fenyegetem – egyenesedtem ki – Figyelmeztetem.

Következő ütése elől elhajoltam, ami így a falat érte. Kihasználva az időnyereségem, összeszorítottam a fogaim és egy rántással kihúztam a kést a combomból. Nem üvöltöttem fel, de eszméletlenül fájt. A kést egy jól irányzott mozdulattal a nyakába döftem, majd nekidőltem a falnak. Üvöltését visszaverték a téglák, majd teste előrehanyatlott és eldőlt.

A padlón kuporogva tapogattam a sebem, melyből ömlött a vér. Kétségbeesetten kutattam valami után az agyamban, amivel elszoríthatom, míg a mentők ide nem érnek, de csak a kabátom öve jutott az eszembe.

A fejemben lévő káoszt mellőzve a farzsebembe nyúltam és előhúztam a telefonom. Fényében láttam, hogy a képernyő több helyen is el volt repedve, de még működött. A fényszóró segítségével körbepásztáztam a termet, igyekezve elkerülni Scott hulláját. A kabátom hanyagul az ágy alá volt lökve.

Mivel felállni már nem volt erőm, a földön kúszva indultam érte. Kirángattam belőle az övet és pokoli fájdalom kíséretében megkötöztem a lábam a seb felett.

 Hol vagyok? A telefonom térképével azonosítottam be a hollétem, majd a megadott címmel tárcsáztam a mentőket.

A szirénák hangjára felemeltem a fejem a padlóról, de már semennyi erő nem maradt bennem. Reszkettem a hidegtől, amin a magamra terített dzsekim sem segített. A mentők berúgták az ajtót, a kinti fény rávetült a szobára. Csak árnyékokat láttam, majd lecsukódott a szemem. Valaki a hátamra fordított, de nem bírtam ránézni. A nyakamra illesztette két ujját, hogy megnézze a pulzusom. Hoztak egy hordágyat, amire ráfektettek, majd megindultak velem kifelé. Mire a kocsiba emeltek már teljesen elveszítettem az eszméletem. Csak egy gondolat cikázott a fejemben, amely tudatosította bennem, hogy mégis mit tettem. Gyilkos vagyok.